Talán a véletlen műve, talán nem, de most vettem észre, az előző bejegyzésem eltűnt...szerintem nem tettem közzé, és kárba vészett. Pedig életem legfontosabb bejegyzése volt.

De most leírom. Talán vége...Talán vége kettőnknek. Talán jobb is így. Már keveset gondolok rá....egyre kevesebbet. Magamra erőltetem a nem gondolást. De néha bevillansz.

Ott kezdőött hogy a férjem mindent megtudott kettőnkről, és két három hét rendezkedés után fejben, mostmár minden rendben. Túl a nagy balhékon túl mindenen. Minden oké Újra boldogság van!!!!!!!!

Akartalak… Mindennél jobban, mindenkinél jobban. Megtalálni, felfedezni, szeretni. Veled lenni, megélni az életet. Akartam. Akartalak. Aztán mást is akartam. Felejteni. Nem szeretni. Elveszíteni az úton, nem gondolni rád. Soha, soha, soha. Soha nem tudni rólad. De nem lehetett.  Felejteni, nem szeretni, elveszíteni. Nem lehet.... Csak egyet lehet. Megtalálni. Újra és újra és újra....

Hol is kezdjem...talán ott, hogy többször csalódtam már az elmúlt hetekben, mint egész életemben. :) Szaki is nem tudom mire vár, vagy mit akar...kiismerhetetlen számomra...itt veri magát mennyire kellek neki, de amikor ott a lehetőség, hogy megszerezzen egyszerűen azt szajkózza beszéljétek meg, ennek idő kell....egy percig sem mondta azt, jajj hagyd ott, nem érdemelsz ilyen párt, többre való vagy....vagy akár egy fikarcnyi teperést látnák irányomban. De nem iagzán. Most vagy túlságosan tiszteletbe tart, vagy fél a saját jövőjétől. Aztán meg jön azzal a dumával, hogy neki az a sorsa, hogy kint dolizzon. Bla-bla....Hétfőn rámír, hogy jön szerdán, és hogy ráérek-e? Hát hogy a fenébe ne érnék rá....naná. Alig vártam. 100x elképzeltem vele már az együttlétet, és azt is tervezgettem majd bejön hozzánk...és mi lesz stb. Persze reggel derült égből villmcsapás...megjött. Na mondom király, ennek is lőttek. Aztán csak vártam tovább a du. Írta hogy jön. De nem ért ide...nem is értem. Nagyon csalódtam benne. Hisz itt vártam, és itt volt a másik utcába, de annyi nem volt benne, hogy írjon vagy hívjon, hol vagytok? Akkor jöttök? Itt várok. Persze kiderült hogy kb. fél óráig lett volna itt, mert 6-kor talija van otthon. Most akkor minek jöttél? Fájdítani a szívemet? Nem ér az egész semmit....annyit se hogy keseregjek, amikor kezd rendeződni itthon is a kapcsolatunk....

Eltelt több, mint egy hét. A Szakis találkozás óta két hét telet el...és lecsillapodtak a kedélyeim is. Szerintem ez csak rajongás, rajongás szeszéllyes, kamaszkori megőrülés egy pasiért. Mert ha nem látom, leállok pár nap elteltével. És a múlt heti veszekedés óta szinte csak 2x beszéltünk, akkor is ilyenekről. Meg az Ő hozzáállása is felém nem olyan hogy jajj most akkor mindent elkövetek hogy ha már rosszban vannak meghúdítom a lányt...nem, semmi. Inkább biztat, hogy gondoljam át, több idő kell ehhez, reméli jól bánik velem stb. Ha látnám hogy harcol értem, és tényleg a szavai is azt tükrözik amit érez...de hát nem éppen. Rajong értem, de talán jobban tisztel mintsem hagyná tönremenni a házasságomat. Régen is mondta, ha külön mennénk, az ne miatta legyen. Passz....rejtély a pasi. De ez neki is el fogom mondani.

Aztán ott van a férjem, aki azóta gyökeresen megváltozott. Most talán tényleg rájött, muszáj tennie is értünk, nem csak mereszteni a seggét egész nap. Tisztelettudóbb, türelmesebb...kezd jó útra térni. Remélem a lelkesedés sokáig tart...

Fordult a kocka...múlt csütörtökön kívántam valamit, hogy bárhogy is legyen, bármennyire is rossz legyen valami történjen már. Mert nem bírom. És csütörtökön minden megváltozott. Mindent megtudott. És végre őszintén el tudtam neki mindent mondani, ami bánt, fáj, 6 év alatt  felgyűlt bennem. Most két nap távlatából fogalmam sincs mi a szart kezdjek....egyik pillanatban gondolok valamit, aztán mond valamit, történik valami...és megint kérdőjelek halmaza áll felettem. Úgy kezdődött hogy elvette a telómat, és elolvasta a leveleimet. Így mindent elmeséltem neki. Á-tól Z-ig. 23 óráig sok idő volt. Elment, aztán visszajött....telózás, sírás...könyörgés...és fogalmam sincs mi legyen.

Tegnap végre elmondhattam mindezt a barátnőmnek. Kicsit most könnyebb...bár elég rosszul esik, hogy pont ilyenekről kell beszámolnom ahelyett, hogy csupa jó dolgokat mesélnék a közös életünkről. Egy dolog lenne a legjobb, ha tisztán láthatnák, és ezt Szakóval is át tudnánk beszélni. Ki mit szeretne, hogy lehetne ezt elérni, ki mit áldozna fel, és tényleg hogy is legyen ez az egész kettőnk között. Én tök őszintén mondom, érte még külföldre is szívesen kiköltöznék a családdal. É arra is hajlandó lennék, hogy egy nehezebb de biztosabb, boldogabb életet kezdjünk el. Miatta a komfort zónámat bármikor átlépném, és kockáztatnák!

Mondanom se kell, csütörtök óta folyamatosan ezen járnak a gondolataim. Mi tévő legyek? És ahányszor lecsukom a szemem, az az ölelés és az a kép van a szemem előtt, amikor ott álltunk hárman, ő fogja a lányomat, és nézünk egymás szemébe. Abba a nézésbe minden benne volt! Szinte sütött le róla, hogy Ő minket akar, hogy most milyen boldog. Megfoghatom? Felvehetem? Tolhatom kicsit? Hát persze!!! És hogy élvezte...öröm volt nézni! :) Imádom. Nincs mit tenni...egyre erősebben. 

1. Egy csipetnyi EMPÁTIA

2. Egy csészényi SZERETET

3. Egy jó adag NYUGALOM

4. Egy maroknyi POZITÍV HOZZÁÁLLÁS

5. Egy kiskanálnyi TÜRELEM

Itt a nagy nap...basszus tökre izgulok...kb. egész éjjel ezzel álmodtam...reggel már hallucináltam, hogy esik az eső...jajj mondom neeee...hogy fogunk talizni. De nem, száz ágra süt a nap. Kis idő és újra együtt!!!!! Végre!

Hipp-hopp el is repült ez a két kicsi óra Vele...nagyon jó volt, még annál is jobb!! Az az illat...az a nézés. Vele tényleg önmagam lehetek. És valóban elmondhatom neki, ami a szívemen van...ami a szívemen az a számon! Amikor megölelt...szárnyaltam. Úgy éreztem összetartozunk, de valami mégsem engedi...vagy valaki. Amikor odavett még a búcsú előtt az ölébe, ráhajtottam a fejem a mellkasára. Elmondhatatlan dolgokat éreztem...az övé vagyok...lélekben. Érzem hogy egymáséi vagyunk. Beleborzongok az érintésébe annyira jó, a közelsége,a hangja...atyavilág....imádom. De azt érzem ez minden, amit kaphatunk, nekünk ennyi jár...a titkolózás, a lopott percek-néhány órák, a vágyakozás, az álmodozás, néhány csók....Mitha az élet azt mondaná, ti sosem lehettek egymás mellett végleg, neketek ez a sorsotok, ti csak így szerethetitek egymást. Pedig működne...tudom. A kémia, a lelki oldal, a gondolkozás, az életszemlélet...minden egyezik. Kiegészítenénk egymást. És nézd meg, 17 hónap után is gyerek ellenére is ugyan az vagyok neki mint eddig. Sőt! Talán még több. A nagy Ők egymásnak....csak ki kellene végre mondanunk!!!!!!Közösen! Igen, mi......csak vele....örökké. És amikor el kellett köszönni megszakadt a szívem...ne már...nem akarom. Muszáj?? Vele vele vele.....miért neeeeeeeeeeeeem? Ordítani tudnák..............helyette potyognak a könnyeim, hogy ennyire gyenge vagyok....

Ebbe már biztos vagyok: nekem Ő lesz mindig a nagy Ő, az IGAZI FÉRFI.

Amikor rágondolok elönti a fejem, a gondolataimat és csak Ő....de ha elterelem a figyelmem, teszem a dolgom, pörögnek a napok úgy "elfelejtődik"...de ez komoly, normális hogy még szex közben is Ő jut eszembe??? vááá, hogy milyen lehetne vele....vagy épp Ő vele csinálom...annyira érezném. Megőrít, annyira nekem való ez a férfi... és én is neki. Szegénykém, látom rajta ő is megőrül értem...egyértelműen az tudtomra adta :P  Kívűl, belül mindenhogy. Ő nekem lett teremtve.... annyira egy hullámhosszon vagyunk. Nem kerteltem, meg is mondtam neki ma, ha most nem itt lennénk, most váááá úgy széttépnélek...tudod....:) Mondjátok meg mit csináljak? Valami tanács, vagy hordjatok le vagy szólítsatok fel, plííííz!!!

Miért miért miért miért....annyi kérdés van bennem.....mikor kapok választ? mikor mutatsz nekem utat? egy haloványka jelet, reményt hogy miként cselekedjek...mi lenne a helyes. De amikor ránézek a lányomra...bakker ennyire önző nem lehetek...néznem kell őt is, és apukánkat is....de ha mindenki így gondolkona, tele lenne a  világ boldogtalan családokkal. 

De minek is agyalok én ilyeneken...törödjek bele és kész....de nem tudok!!!!!!!És nem akarok!!!!Ez olyan mint annak idején a szakváltás...éreztem hogy ez nem nekem való és igenis váltanom kell bármennyire is szar volt és kínlódtam, sírtam sokat. Akkor is a boldogságom, a boldogulásom volt a tét. És most mégannyira AZ!!!!!!! És tessék a mai napig hálás vagyok annak hogy nem az lettem, akinek indultam....mert ez így a jó nekem. Az embernek muszáj önzőnek is lenni néhány helyzetben...csak magát nézni. Mert ez kihat a többi emberre, családjára, életére, boldogságára. Szakóval nagyon sok mindent tudnánk közösen felépíteni, elérni...

Basszus Vével mit építettünk.....semmit. A gyönyörűséges lányunkon kívűl semmit. Egyszerűen vele nem tudok fejlődni, mellette nem tudok kibontakozni, nem tudunk célokat elérni....üres kézzel jött, 30 évesen semmije nem volt, még jóformán megtakarított pénze sem. Nagy sumák amúgy, amilye van, azt is csendben elhallgatta. Ez is milyen már...előttem titkolózik? Mi a francnak??? A számláján sorokaozik a pénz, és az enyémet meg fogyasztja azzal a szóval, hogy neki nincs....összetöri a kocsit -100, garázs- 80, tanfolyam -100....és mindez szót nélkül. Na jó a kocsira én mondtam hogy vegyen, de nem 100-at!!!!Erre szó nélkül leemeli....szánalom. Meg a családja....az egy vicc. Csoda hogy nem jutottak semmire....na mindegy, most ez nem téma. Vével régebben elveszett az, ami jó volt. És nem hiszem hogy ezt vissza tudjuk csinálni. Nem, biztos nem. A felé érzett érzelmek megváltoztak. Átalakultak. De ehhez nagy mértékben hozzájárult az ő viselkedése is. Persze jó vele, meg biztos pont stb...de kell a fenének a biztos pont, ha nem boldog? Hát nem....csak erő erő erő....nagyon kellene most nekem az erő, a magabiztosság és egy csöpp önzőség a jólétünk érdekében. Biztosan állítom Szakóval más ez. Ő annyira az ellentéte Vének hogy az hihetetlen. Ő képes bármire egy Nőért, a családjáért....ezt bizonyította is. Ma mondja a Szakó, vajon mi lesz vele 5, 10 év múlva....hát én simán tudnák neki tippet adni. :) Én 5 év múlva...minden vágyam hogy vele lehessek...kis család, Vele!!! Építkeznénk, szeretnénk egymást...más nem kell. Ezt kívánom: lehessünk végre együtt, örökre!!!!!