Talán holnap van a napja, hogy találkozhatunk. Végre!! Olyan messzinek tűnik, de mégis mintha tegnap előtt lett volna, hogy elköszöntünk egymástól azzal, még látjuk egymást biztosan. És eltelt 17 hónap!! És Ő még mindig ugyanazt akarja...engem. Én pedig már magam sem tudom mit szeretnék. Most élvezem a csendet....sodor az ár. Megyek vele...... Valahogy most nem várom akkora örömmel ezt a találkozást, mint 3 hete...akkor szinte újjongva vártam, és pofára estem. Most meg a holnap 100% és valahogy semleges érzésekkel nézek elébe. Mi lesz? Hogy fog rám nézni? Mit fogunk mondani először? Megölel? Puszit ad? És milyen lesz újra a szemébe nézni? Mit fogok érezni? Ki tudom zárni a dolgokat, hogy csak Ő és Én? Semmiképp sem, hisz már nem csak ketten vagyunk...

Ez a történet annyira életszagú...mert az is. Érzelmeket írok le, amiket sose mondanák el még talán a legjobb barátnőmnek sem...néha még magamnak is nehéz bevallani...de léteznek, és folyamatosan változnak.

Mint ez az egész is, a Szakival....annyira vicc, és mégis létezik...sokszor magamon röhögök, minek ez nekem? De tudom hogy nem véletlenül történik mindez velem. Mert minden ember, akivel találkozunk az életben valamilyen céllal jön. Vagy ő általa formálódunk, vagy neki kell megváltoznia azáltal hogy megismerkedünk. Nincsenek véletlenek! Mindenből tanulunk, minden negatív épít. És egyszer majd rájövünk, mi értelme volt ennek is...

Jó lenne a jövőbe látni. Jó lenne kockázatok nélkül merni. Kalandozni, élni...mindig újra és újra azt érzem...elkapkodtam a dolgokat. Annyira rajtam volt a nyomás a többi ismerősöm által, hogy házasság, gyerek....én is erre vágytam minél előbb. Fiatalon, boldogan....és tessék. Most meg itt kesergek...bakker még élni kellene. Randizni, rosszalkodni, bulizgatni, utazni....világot látni, élni.

De vissza a valóságba. Nekem már van egy új életkém! Aki épp most is ott rosszalkodik az ágyában....megyek is, megnézem az én is gyémántomat!!!!!!!! :)

Nem hiszek a véletlen találkozásokban. A világ törvénye olyan, hogy ami egyszer elkezdődött, azt be is kell fejezni. Nem valami nagy öröm ez. Semmi nem érkezik idejében, semmit nem ad az élet akkor, amikor felkészültünk reá. Sokáig fáj ez a rendetlenség, ez a késés. Azt hisszük, játszik velünk valaki. De egy napon észrevesszük, hogy csodálatos rend és rendszer volt mindenben... két ember nem találkozhat egy nappal sem előbb, csak akkor amikor megértek e találkozásra.

Azért még mindig ott a kisördög bennem is. Hisz azért nem változom. Bevallom őszintén jól esik hogy kellek még másnak is. És hogy van egy másik férfi, akinek én vagyok a tökéletes NŐ. És Ő nem tágít, tudom!!!! Nem számít hogy mi van most, vagy mi lesz később..Ő vár rám. És ez tök fura...létezik ilyen pasi a mai világba? Ez nagyon inponál amúgy....de valahogy azt érzem nekem Vé mellett a helyem. Mi együtt vagyunk ilyen szerencsések... már a suliba mondtam, te vagy az én szerencsehozóm. Mindegy, a héten elvileg talizunk Szakival...és meglátjuk mit hoz ki belőlünk az idő, a másfél év távlat...az érzelmek...minden.

Tényleg nagyot változott. Végre meglátta, amit olyan sok éve tűrtem...és észrevette, rossz úton halad, így elveszt minket. Kiosztottam, végre minden sérelmemet közölhettem vele....mindent a nyakába zúdítottam...és válaszút elé került. Vagy 160 fokos fordulatot vesz a viselkedése, vagy vége...és tényleg vége! És végre elgondolkozott!!!!!!!! Hatott a hegyi beszéd...el se hittem. De ezúttal úgy látom tényleg hatott, mert azóta eltelt 4 hét majdnem és minden ugyanolyan, nem kezdett visszafejlődni se....csoda. Még Ő érdezett rá, hogy most akkor költözzön el? Ezt akarom, nem akarok már vele élni? Én pedig határozottan közöltem: így már nem. Nem vagy a régi....vissza akarom kapni a régi Vét, nekem ez a mostani nem kell!!! Nem volt egyszerű...De érdemes volt mégis ez a balhé. Mert megváltozott. Talán A szemében is kicsit javított a helyzeten. Törölte magát a fiókjából, felhagyott a masszázzsal, mindent eladott....és azt mondta, mostantól csak nekünk szenteli magát...És tényleg így lett. Jó jó kicsit gépezget....de ha rászólok azért észre veszi magát....kertészkedik, elvan....Sokkal boldogabb ő is. És én is így!

Bakker hogy én mekkora idióta vagyok....még mindig csak tűrök. Ezúttal erélyesebben álltam a sarkamra. De ezúttal más is történt. Megmutatta igazi énjét kedves férjem. Azt a felét amit utálok, amitől menekülnék, ami taszít és undorító, és fáj.... Erőszakos, primitív, elkényeztetett, bunkó, tiszteletlen, szemét....ez mind Ő. Kell ez nekem?????? A rohadt életbe....neeeeeeeeeeeem. Nem akarom már...kiborít, folyamatosan ezen pörgök...nem akarok már vele élni. Én nem őt képzelem el magam mellett már 5 év múlva se....nem nem nem nem nem és nem. Végleg elvágta a cérnémat, és a pohár 90%-ig teli... Akár mit tesz vagy mond....sose lesz a régi semmi. Azok után ami tegnap történt. Kezdjük azzal, hogy lekurvaanyázott, elküldött a takarodjba, majdnem nekünk jött anyával. Egy 5 centin múlt...és még a lányomat is el akarta vinni....fenyegetett. Meg hogy milyen embert nevelt anya belőlem...büszke lehet magára és stb. Mocskosul ugatott, ahogy ő használta a szavakat.... És nem vette észre magát....pedig kb. 5x szóltam rá, hogy te hallod amit mondassz??? hallod hogy hogy beszélsz velem....de nem hallotta....szégyen....kiabált, üvöltött. Közbe meg babika aludt 3 méterre. Ismét felkeült a téma....mi a faszért irogat még mindig lányoknak masszázs miatt, miért végezte el vajon??? Lánykákat nyomkodni....hahah. Hisz ő sem boldog, látom!!!!!! Csak kurvára kényelmes neki így. Feleség, gyerek, ház, autó, kaja, utazás....minek változtasson. Az eszébe sem jut hogy talán tennem kéne azért hogy megbecsüljenek, tiszteljenek... szánalom. Pedig mennyi mindent elnéztem neki....bakker. És ezt sem tekinti pozitívnak....neki semmi sem elég jó. Nem veszi észre milyen jó sora van....visszaél a bizalmunkkal. Nem hogy örülne, még köszönni sem képes....a tisztelet leghalványabb sugarát sem mutatja annak, akinek köszönhetően van a feje felett fedél. Elképesztő....Hol van már a régi V. Meghízott, igénytelen, állandóan csak ül, gépezik, alig akar bármit csinálni...Mindenért könyörögni kell...ha szólok felpukkad, vagy leordítja a fejem -nem mond meg nekem mikor mit csináljak- . Semmiért nem lehet neki szólni, mindent negatívan vesz, egyre hamarabb bepörög, fellázad, felpukkad....katasztrófa.

Konkrétan sírtam is meg nevettem is...utólag az utóbbi, akkor nem volt ez olyan vidám pillanat. Miután az előzményeket láttam, mint zgye a heves természetemnek hála, illetve a pohár telítettsége miatt, azonnal kérdőre vontam. Persze tagadott, hogy hát az felugró ablak, nem ő nyitja meg. Érdekes hogy pont fiatal lányos oldal volt, meg masszázsos....szánalmas. Nem is sokáig tiltakozott...látszott a fején hogy ismét igazam van. El is vonult szótlanul aludni. A nap többi részében alig beszélt velem. Szerintem szégyellte magát. Este meg jött oda, aztán simogatott meg bújt...biztos hogy szégyellte magát. Megköszönheti hogy ilyen felesége van, mindezt elnézi...

Már megint kezdődik az egész. Olyan rossz, hogy senkivel nem tudom ezeket megosztani. Nincs olyan ember, barát-barátnő tök mindegy, akinem őszintén el lehet mondani bármit. Megért, nem árul el, nem fordul el, nem szar le, támogat, biztat, lelket önt, és ott van melletted bármi történjen. Sose volt ilyen személy mellettem. Úgy érzem annyi feszültség van bennem, de annyi. Ami halmozódik évek óta, sőt évtizedek óta. Ezért vagyok ilyen amilyen. Türelmetlen, gyanakvó, kételkedő, lázadó. Mert nem tudok bízni még abban sem, aki a társam, férjem...Szerintem ő nem is a társam. Annyira hiányzik, hogy hazaérjen, leüljön velem beszélgetni, bohóckojunk, együtt nézzünk tv-t, filmet, játszunk a lányunkkal. Mindezt őszintén, veszekedés nélkül. Ehelyett az van, hogy hazajön, fürdik, aztán leül gépezni. Kis idő múlva feláll, eszik, aztén visszaül. Nagyon nem is szól hozzám. Kicsit odaprüntyög a kincsemnek, felveszi, dobálja, aztán vissza. És leül gépezik lefekvésig. Filmezik, kiabál ha a kincsem sír, csinálj vele valamit....stb. De nem segít, nem jön oda hozzám, nem bújik, nem kedveskedik....Olyan sokat vagyok magányos...lelkileg vagyok egyedül. És ez a legrosszabb. Amikor van melletted valaki, mégis egyedül vagy. Az a szerencse, hogy anyu is itt van, így hozzá bármikor átmehetünk kincsemmel. Ez is eltereli a figyelmemet, meg az időt. Nagyon rossz ám az, amikor örömmel mondom menjünk sétálni majd délután (hétvége), azt mondja oké, majd amikor odaérünk hogy akkor menjünk közli hogy Ő mégsem jön. Ő inkább elmegy futni, de ne menjünk vele, mert zavarjuk ha ott vagyunk körülötte, nem tud odafigyelni a futásra, eltereljük a figyelmét...Mindenfele az úton családokba botlom, szépen együtt sétálgatnak a babákkal...mi meg kettecskén....kicsit elszomorodom ilyenkor.

Nem csalódtam a kaleidoszkópban. Ismét fordult. Ismét más arcát látom. Immár 6. napja, hogy nem írkáltunk, nem beszéltünk a szakival. Hogy miért? Mert én nem íram rá!!!!!! Ennyi. Jó lehet, hogy úgy van vele, majd írok ha ráérek, mert ugye én csak elfoglaltabb vagyok a kislányom miatt....na de azért ez túlzás. Ott van fenn, és annyira nem képes, hogy írjon, mi újság, hogy vagytok....ennyit róla, meg az udvariasságáról. Csalódtam benne. Nem érdekel, kivárom hogy rám írjon.

A férjemmel egy hiszti és egy beszélgetés után, talán megint jól vagyunk.

Még mindig folyik a bősz levelezés kedves férjecském oldalán...Nyomoztam, de egyelőre csak addig jutottam hogy az előzményekben látom, kikkel levelezget. De hogy miről, sajnos nem. De nem adom fel! ;) Kiderítem úgy is....

Még egy rossz lépés....és borul az asztal...a tűréshatárom közelébe kezdek érni.

Viszont a másik jó dolog, hogy mi is a kis szakácsommal aktívan tartjuk a kapcsolatot. Minden nap írkálunk, ma beszéltünk is. Imádom hallgatni, imádom az egész embert. Ma sétáltunk a lányommal, sok szép ház között ballagtunk, és egyszercsak azon kaptam magam, hogy hangosan annyit mondtam, de jó lenne ilyen szép házban lakni a ...-al. Ez a belső érzés folyamatos. Úgy érzem nem csillapodik.  Ez az idézet most nagyon-de nagyon ide illik: 

Mint egy kamasz, úgy lesem a chat sávot oldalt, mikor lép már be......és IGEN!! Belépett!!! Naaaa írj már írj már.....:) Pedig Ő előtte nem kell semmit titkolni, vagy várni rá... tudom mire számítsak. A FÉRFIRE! Mindig minden körülmények között!! Imádom!