reply

Vége? Nem hinném. Ennek soha nem lesz vége, hisz jóformán eleje sincs. Találkoztunk, aztán eltelt egy év, majd ismét találkoztunk és minden ugyanolyan volt mint legelőször. Szenvedélyes, tökéletes, idilli, őszinte. Pont amire régóta vágyom. Ő sem felejt annak ellenére hogy most keveset beszélgetünk. Ott vagyok neki a szívében. Érzem, tudom. Nekem Ő....örökre. Bármi is legyen 5-10-15-20 év múlva. Tudom, hogy nekem akkor is Ő lesz a nagy Ő. És neki pedig Én.

A kezedet fogva, szárnyalva. Melletted állva, pár órára. Veled vagyok, de mégsem. Talán sosem? Talán örökre? Amikor veled vagyok, önmagam vagyok, a másik feled vagyok! Lélekben mindig veled vagyok! Érzed amikor rád gondolok? Egy pillanat, és már a tiéd is vagyok...csak egy pillanat, amikor a tiéd vagyok. Pedig mi egyek vagyunk. Bolondos az élet, hisz sose voltunk azok. Mégis mindketten tudjuk, mi egymáséi vagyunk...voltunk, leszünk. Mégsem teszünk érte semmit, csak hagyjuk, hogy sodródjunk. Hisz a boldogság egy pillangó. Ha kergetjük, kisiklik a kezeink közül, de ha csendben leülünk, az is lehet, hogy leszáll ránk!