Ahogy tellnek a napok, mind szüntelen arra jövök rá, számomra Ő a nagybetűs FÉRFI. Olyan egyszerű, és olyan lelkiismeretes, szorgalmas, odaadó, intelligens, talpig férfi! A mai világba hol talál az ember ilyet???? És nekem Ő kell!!!!!!! Miért nem kapom meg??? Mikor kapom már meg? Olyan vagyok mint egy kisgyermek....Pedig nagy a tét: a boldogságom, és ezzel a lányomé is.

Minden nap kapom a jelet: miért ő mellette vagy???? tessék, itt van ez is....aztán jön a következő. Türelmetlen, egyre többet kiabál, és hol van már a szerelem??? Hol van már az odaadás, a tisztelet, a társ...hol van az örökké???

A kislányom meghozta a boldogságot, de a páromból kihozta azt az énjét, amit nagyon, de nagyon utálok egy férfiben. Türelmetlen, lázad, hibáztat, kiabál...

Meddig lehet még ezt elviselni? Ki fog derülni hamarosan.

Csak lenne már április....szükségem van Rád....te csupa FÉRFI! Az ölelésed jár a gondolataimban szüntelenül....

Néha úgy érzem, elkapkodtam a dolgokat, néha azt érzem, még várhattam volna a gyerekvállalással. Aztán ránézek a lányomra, és minden elfoszlik. Ő egy csoda!! Akit a legjobban szeretek a világon, a boldogságom.

És egy másik csoda pedig a "kis szakácsom", keresve sem találok nála jobb lelkű embert. De mi céllal toppant ő be az életembe? Pont akkor, pont úgy...Miért kaptam őt? Keresem rá a válaszokat....még mindig.

Egy kórházban dolgoztam, valami önkéntes-szerű lehettem. Megyek végig a betegek között, és egyszercsak megláttalak. Ott feküdtél hason, mindkét lábad teljesen összecsavaroza...hatalmas szerkezet tartotta a lábad. Motoroztál....Rossz volt nézni...szenvedtél. Kérted a gyógyszert. Aztán megláttál, én mentem oda, és megpaskoltam a hátad. Csak ennyit mondtam: "köszönjük, mostmár nem kell fájdalomcsillapító", és csak mosolyogtam rád...

Azt éreztem, hogy ott kell maradnom melletted, segíteni felgyógyulni. És ott maradtam...te pedig szépen megkezdted a gyógyulásod, hisz járni akartál újra! Mert még oltás elé akartál vezetni...engem! :)

Talán visszavágás? Talán csak tényleg ennyire unatkoznék? Vagy talán tényleg erre van szükségem? Ezzel a kérdéssel índitom ezt a bejegyzést, de mára már tudom a választ a kérdésemre. Erre volt szükségem!!! Igen!!

Nem sokkal a lagzink után lényegében semmi nem változott. Nem tudom milyen indíttatásból, de felregiztem egy érdekes oldalra. Csupán kiváncsiságból. Jöttek is a levelek ezrével. Volt itt orvos, vállalkozó, szakács, meg autószerelő....sok levelet el se olvsatam....csak x-et nyomtam....

De volt egy, ami újból és újból felugrott. A szakács levele. Kezdett idegesíteni, mert nem a legszebb hangnemben közölte velem, miért nem válaszolok neki. Jó egye fene, írtam neki ne pattogjon már. Aztán kiderült, nem is olyan h...gyerek mint gondoltam. Sőt!!!!!!! És itt indult el a máig tartó lavina....az érzelmek sodrása....a talán véget nem érő kapcsolatunk.

Bár alig ismerem 15 hónapja, mégis képes olyan érzelmek kiváltására, amikre más sose volt képes. Amikor egymásra nézünk valami különös hatás kerít bűvkörébe: Ő!!! Mintha a másik felem lenne, érzelmileg és testileg is. Hihetetlen természettel áldotta meg a sors. "Szerencsés", és valóban!!!! :)

Annyira más, mint a férjem. Teljes ellentéte. Komoly, élettapasztalt, szorgalmas, érzelmes, odaadó, figyelmes. Tiszteli és szereti a családját. Neki Ők az elsők! Egyszerűen hihetetlen, hogy mi élteti ezt a férfit irántam... Tudja mit akar, engem! És nem tágít. Hiába vagyok házas, és hiába született közben gyermekem is. Ő továbbra is ugyanúgy "udvarol", mint azelőtt. Micsoda zseniális taktika: KIVÁR!

Pedig dönthetne máshogy, hisz már Ő sem fiatal. Kereshetne más nőt, aki egyedülálló, aki közelebb van. De nem, neki én kellek. "Viszlek babástól"

"Én csak nem akarok tovább az érzéseim ellen küzdeni."

Azt a bizonyos békát csak lenyeltem mindig, aztán el is felejtődött a dolog, hisz nem tudtam tovább követni, nyomozni. 

Mindig olyan ember voltam, akinek a mozgató rugója a pezsgés, a feszültség, az állandó izgalom. Utálom a monotóniát, az unalmat, megöl az egyhangúság. És állandóan keresem is a kalandot...

Talán két ember lakozik bennem...egy jó és egy rossz, akik állandó harcot vívnak. Csak sokszor elnyomom a rosszcsont énemet! Néha a kaland keresést túlzásba vittem, de erről később!

Visszakanyarodok az elejéhez. Ahogy teltek az évek, csak b... a csőrömet a dolog, vajon mi zajlik a háttérben. Bárhogy is ügyeskedtem cinkostársammal csak nem simerült bővebb információhoz jutnom. De nekem csak a tökéletes a jó, tehát, nem adtam fel!! És láss csodát! A kitartásom kamatozott!! Egy szép nyári napon cinkostársammal valami csoda folytán (hozzáteszem a leleményességünk határtalan) sikerült férjuram titkos kis közösségi levelezéseihez hozzáférnem.
Magyarán fogalmazva, és szépen, ami jelen esetben elég nehéz, az állam leesett a padlóig a döbbenettől, amit ott találtunk. Szépen folytak a levelezgetések hónapról hónapra. Na jó, akkor ezt szépen elraktározzuk. A megfelelő percben pedig robbantok!!!!!!!!!!!!

Szólj mindenképp, ha el akarnál válni! Viszlek babástól! Hangzott egy kijelentés....amit sose felejtek. Te leszel az első. Ezt megigérem.

Valahogy bennem is végérvényesen rögzült néhány "tükördarabka", mint egy kaleidoszkópba. 

Néha túl érzékeny vagyok. Hamar sérül a lelkem, és néhány sérülés örök. De akit szeretek, könnyen meg is bocsátok. Viszont vannak tettek, amik megbocsáthatatlanok, csak jó mélyre elzárom őket.

Viszont van egy ember, aki képes előhozni ezeket a régi sebeket. Jó értelembe. Olyankor megkérdezem magamtól: emlékszel még erre? és igen, emlékszem, de valahogy még mindig a szívemre hallgatok, és tovább nyelek. Kell ez neked? Amikor lehet hogy jobb élet várna rád...

Képtelen vagyok az újrakezdésre... úgy érzem már túl késő. Nagyon sokat sérülnék ismét. És már nem csak én. Gondolom kell a pinduromra is.

Pedig de jó lenne azokat az üvegdarabkákat kiszórni magamból. Kicsit mindig érzem őket....mintha állandóan szúrnának.

Egy barátnőm bölcs gondolattal áll elő, miszerint jobb lenne a boldogság, a gyermeknek is, mint azt kelljen látnia, hogy már nem az igazi a szerelem-szeretet a szülei között. De igaza van!!!!!

A férjem nem egyszerű. Jó persze, senki sem az. Én is ritka bonyolult lélekkel lettem megáldva. De valahogy Ő mégis más értelembe érdekes. A másik, "titkos" élete miatt. Ez pedig nemes egyszerűséggel a levelezgetés idegen hölgyeményekkel. Már a legelején sok-sok vita volt ebből, de mindig meggyőzött róla, ez csak poén, ez csak "szivatás". Persze csak idegesített a dolog, többször kivertem a biztosítékot. Csak folytatta. Aztán teltek az évek, átlendülve ezeken a dolgokon szépen haladtunk előre. Most sokan azt kérdezik, miért hagytam??? Talán féltem kicsit, nem akartam egyedül maradni, inkább lenyeltem....tűrtem! Egy darabig!!!!!!!!!!!!

Az életem lényegében egyszerű. Mindenem megvan, amit szerettem volna. Férjem van, és egy gyönyörű, okos kislányom. Még kislányként álmodtam arról, majd az egyetemen megismerem a leendő férjem, aztán esküvő a suli után, majd baba. Így is lett. Ő volt számomra a nagy Ő. Odafigyelt, elhalmozott, szeretett, leste minden kívánságom. Sokat utazgattunk ketten, három év távkapcsolat után, egy nyaralás alkalmával kérte meg a kezem, aztán a következő év nyarán megvolt a lagzi. Úgy terveztük, kis idő múlva majd a baba is jöhet.